Csoportos családállítás – 2025. 06. 27.

A család mindig is nehéz terep volt számomra. Elvált szülők gyermeke vagyok, és a tágabb családomat is sok trauma, nehézség és fájdalom jellemezte. Ez hosszú távon is kihatott az életemre.

2012-ben generalizált szorongásos zavart diagnosztizáltak nálam, amely erős szorongásos tünetekkel járt. Az elejétől kezdve éreztem, hogy a problémám mögött valami más is áll, mint az akkori élethelyzetem. Elkezdtem önismereti könyveket olvasni, pszichológiai előadásokat hallgatni, majd Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve sok felismerést adott. Úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem a sorsomat, hogy teljes életet élhessek. 2019-ben beiratkoztam az Omniverzum Szabadegyetemre, ahol elvégeztem a 3 éves spirituális lélekgyógyász képzést, ami egyben egy nagyon mély önismereti utazás is volt.

2023-2024-ben elvégeztem a Kristályfény Elysium Akadémia konzulens és mentorképzését, valamint a metamorf masszázs tanfolyamot. Az elmúlt években többször is jártam családállításra, állíttatóként és segítőként egyaránt.

Bert Hellinger szavait idézve: „A családunkban átélt traumák és sérülések hatással vannak az életünk minden területére. Fontos ezeket felismerni és gyógyítani.”

A transzgenerációs traumák és hatásaik valójában azokat a traumatikus eseményeket, élményeket jelentik, melyek egy családon belül generációról generációra öröklődnek és hatással vannak a később születettek sorsára.

A családállítás ezen hatásokat képes oldani.

Úgy tapasztalom, hogy a generációsan hozott hatások szinte minden családot érintenek, fontos azokkal foglalkozni. Az önismereti utazásom során megértettem, elfogadtam és meggyógyítottam sok mindent a bennem gyökeredző családi traumák és minták soraiból.

Annak érdekében, hogy minél több segítséget nyújthassak másoknak, elvégeztem a családállító képzést.

Küldetésemnek tekintem, hogy léleksegítő és idegenvezető legyek a hozzám fordulók számára, felhasználva a megszerzett tudásomat és saját tapasztalataimat, a belső folyamataikban, a transzgenerációs hatások feloldásában.

A családállítás egy különleges élmény, amely valójában a láthatatlan morfogenetikus mező energiáinak szintjén történik.

„Ha meg akarod találni az Univerzum titkait, gondolkodj energia, frekvencia és rezgés kategóriákban.” Nikola Tesla

Éppen ezért a családállítás lényegét nem lehet szavakkal leírni, azt át kell élni, meg kell tapasztalni.

Ha úgy érzed:

☆Másolod édesanyád vagy bármelyik felmenőd sorsát

☆Valamely családtagoddal, szülőddel kapcsolatban elakadásod, sérülésed, fájdalmad van

☆Elakadt az életed bármely területe

☆Egészségügyi, kapcsolati, hivatásbeli nehézséged van és nem látod az okát

☆Megmagyarázhatatlan félelmek, fájdalmak, düh, harag, szomorúság vagy egyéb kellemetlen érzés van benned

Gyere és tarts velem, légy részese a családállítás energetikájának!

Időpont: június 27. 16:00-tól

Helyszín: 1033 Bp. Szentendrei út 13. IX. 97. Kristályfény Elysium Központ

Várom szeretettel a jelentkezésedet!

Spirituális Lélekgyógyász, metamorf masszőr, családállító

Állíttatói díj: 22.000.-Ft

Elysium egyesületi tagoknak: 11.000.-Ft

Segítői/képviselői díj: 4.000.-Ft

Jelentkezés:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

SZERETETTEL VÁRUNK
AKTUÁLIS PROGRAMJAINKON!

EDUKÁCIÓ

RENDEZVÉNYEK

PUBLIKÁCIÓ