MEZEI DOROTTYA

Budapest

BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek, a nevem Mezei Dorottya.

Jelenleg Budapesten élek, ezt megelőzően, egyetemi tanulmányaim miatt költöztem fel Debrecenbe, életem első éveit azonban egy kis szabolcsi faluban töltöttem.
Mezőgazdasági mérnökként szereztem meg a diplomámat a Debreceni Egyetemen, amivel párhuzamosan folytattam tanulmányaimat a testi, lelki és szellemi egészség holisztikus megközelítése területén.

Az elmúlt évek alatt váltam többek között Reiki mesterré, esszénus mesterré, relaxációs terapeutává.

Jelenleg, mint Életmódtanácsadó és terapeutaként tervezek természetgyógyásszá válni.

Ezek mellett még számtalan módszertanra való nyitottságomnak köszönhetően fogalmazódott meg bennem:

„Arra születtem, hogy beteljesítsem magamat, magasabb erőim által és érezzem az ebből fakadó büszkeséget, miközben másokat is ennek átélésére inspirálok.”

Hiszem, hogy az élet támogatja azt, aki az életet támogatja. Így igyekszem a legtöbbet tenni azokért, akik szeretnének áldásként tekinteni az életükre. A sodródás helyett, a könnyed, de lendületes áramlást tűzik ki célul, de nem rémiszti meg őket az önmagukba fektetett munka sem. Elhiszik, hogy képesek megszeretni azt, amit az út során önmagukban felfedeznek.

Ha úgy érzed, együtt indulhatunk el ezen a felfedező úton, keress bátran.

Személyesen Budapesten találkozhatunk, online pedig az email címemen.

E: mezei.dorottya.elysium@gmail.com

Küldjön üzenetet számomra!