AURORA
(GYERMEKEKNEK)
AURORA
(GYERMEKEKNEK)
AURORA „Indigók a kristályokért”:
Aura óra (60-70 perc) gyerekeknek, ahol az új évezred tudatosságában játszhatnak, fejlődhetnek, tanulhatnak.
„Indigók a kristályokért”, azaz AURORA program-sorozatot olyan indigó vagy kristály energiájú felnőttek, szakemberek vezetik, akiknek életútjuk, lélekmissziójuk az új évezred gyermekeinek edukációjával kapcsolódik össze.
Az új évezred gyermekei között egyre többen vannak, akik egyre érzékenyebbek energetikailag, lélekkódjaik pedig határozottan megtartják őket lélekönazonosságukban.
Emiatt új edukációs környezetre van szükségük, ahol az önismeret a prioritás, valamint az asszertív kommunikáció, asszertív önkifejezés, kreatív és megoldás központú gondolkodásmód kialakítása, fejlesztése.
Hisszük, hogy a felnőttkori harmonikus élet megteremtésének az alapja a lehető legmélyebb önismeret, saját működéseink, lélektörténetünk megismerése. Az újkor kicsijei ösztönösen működtetnek olyan megoldásokat, melyeket az előttük érkező generáció vagy tanulással tudott elsajátítani, vagy még lehetősége sem volt tanulni sem.
A generációk között egyre nagyobb a kommunikációs távolság, pedig türelemmel és toleranciával újra megértésben szövődhetne egy újkori társadalmi egység.
A programokat pedagógus és fejlesztő szakemberek vezetik, különböző csoportos foglalkozásokon keresztül a gyermekek kreativitását, önismeretét és másokkal való szeretettel teli kapcsolódásukat fejlesztjük, a tehetségük kibontakoztatásában támogatjuk és vezetjük őket.
(Nyilvánvalóan ez egy folyamat, és nem egy alkalom kérdése.)
AKADÉMIA
RENDEZVÉNYEK
PUBLIKÁCIÓ
Kristályfény Elysium – AURORA ProgramSpirituális tudatosságú fiataloknak (10–18 év között)
Az AURORA Program a Kristályfény Elysium különleges kezdeményezése, amely a jövő generációinak szól. Célja, hogy támogassa a fiatalokat a spirituális tudatosság alapjainak elsajátításában, és segítse őket abban, hogy belső erejükkel, egyedi tehetségükkel és lelki értékeikkel összhangban bontakozhassanak ki. Ez a program biztonságos, megtartó térben vezeti a fiatalokat önmaguk mélyebb megértése felé, miközben játékos, élményszerű formában kapnak bepillantást az asztrológia és a tudatosság...
Aurora – 05. 30. Ásványest
Ásványfűző Aurora csillaggyermekeknek A megérkezés, ráhangolódás (hangulatkép- és színes ásványszívecske választás, beszélgetés) után egy rövid imaginációs gyakorlatot végzünk. Elképzeljük, hogy lombos fák vagyunk, süt bennünket a nap és gyökereinkkel a földbe kapaszkodunk, biztonságban és jól vagyunk. Tudatos légzéssel kísérjük a folyamatot, majd figyelmünket különböző színekre (a főcsakrák színeire) irányítjuk és megérezzük, kinek milyen érzés arra a színre gondolni. Ezután immár nyitott...
Aurora – 03. 28.
Aura óra csillaggyermekeknek Aurora ókori római istennő, a hajnal istennője - hajnal a Fény ébredése. Az új évezred gyermekei nagyon más lélekkódokkal érkeznek - mi az Aurora programokon keresztül egy olyan edukációs környezetet építünk, ahol a Vízöntő kor tudatosságában nevelkedhetnek, hogy beteljesíthessék azt a lélekfeladatot, amiért itt vannak. Képválasztós közös ráhangolódás/beszélgetés után meghallgatunk egy gyógyító mesét, mely a lélekre hat, szárnyra kelti a fantáziát, fejleszti a...
Aurora farsang – 02.28.
Februárban rendhagyó Aurora farsangot tartunk. Farsangi jelmezben várjuk a gyerekeket. ? Megérkezés és ráhangolódás után képválasztás, majd jelmezbemutató és beszélgetés következik, ki miért választotta az adott jelmezt. Utána csapatokat alkotunk és egy Aurórás farsangi kvíz következik. Ezt követi egy kis farsangi mulatság, tea, fánk, arcfestés, majd eredményhirdetés és közös filmnézés. A program utolsó részében megosztjuk gondolatainkat a filmről, és azt is megbeszéljük, kinek mi tetszett az...
2024.05.24. – AURORA (gyermekeknek)
Helyszín: Kristályfény Elysium Művészeti Galéria és Edukációs Központ 1033 Budapest, Óbuda, Szentendrei út 13. Időpont: 2024. május 24. (péntek) 18:00-19:00 Leírás: "Indigók a kristályokért"




