Az egyik streaming szolgáltató médiumon megjelent egy dokumentumfilmnek ható sorozat, amely azt a képet sugallja, hogy egy amerikai pár egy veszélyes szektát alapított egyfajta ún. „ikerláng”-ideológia mentén, és lelkileg akár meg is betegíti a szolgáltatásaikat igénybe vevő embereket. Talán éppen a sorozat hatására, számos amerikai, de több magyar spirituális segítő is olyan témájú nyilatkozatokat tett közzé, amelyek nyomán valahol az a kép alakulhat ki az érdeklődőkben, hogy az ikerlángokról szóló gondolatok, írások, ismeretterjesztő tartalmak, tanítások hamisak, félrevezetőek és ezért károsak lehetnek. A sorozat a témával kapcsolatos gondolataink megosztására sarkallt.
Néhány éve már egészen sokan, sokféle információt osztanak meg az ikerláng-jelenségről az interneten a videó-megosztó portálokon, és könyvek is születtek a témában, zömében az utóbbi egy-két évtizedben, több ezek közül mélyebbre hatolóan, a tanítás igényességével foglalkozik a jelenséggel. Nehéz lenne tehát egy ilyen kis terjedelmű cikkben, pár mondatban hitelesen leírni a jelenséget, mégiscsak teszünk egy próbát: állítólag létezhet egy olyan, ellenkező nemű párunk a világban, aki számunkra nem egy másik lélek, hanem vele a lelkünk bizony egy és ugyanaz. Ez a sajátosság pedig eltérő lehetőségeket jelenít meg ahhoz a gyakori párkapcsolódási típushoz képest, amikor önmagunkhoz képest úgymond egy másik lélekkel kapcsolódunk.
A sorozat úgy véljük, hogy a módszertanát tekintve nem egy valódi tényfeltáró dokumentumfilm, mivel abban gyakran a szövegkörnyezetből kiragadva úgy jelenítenek meg megnyilvánulásokat, hogy abból nem lehet tényszerűen rekonstruálni, hogy mi történt valójában abban a közösségben, illetve cégben, és a szolgáltatások nyújtása során. Az derül csak ki tényszerűen, hogy néhány ember, aki igénybe vette a szolgáltatásaikat, rossz véleménnyel van a cégről, illetve a szolgáltatásukról, de ennél több ténynek nevezhető információ nem derül ki. Így viszont a film nem alkalmas messzemenő következtetések levonására azt illetően, hogy ez a bizonyos Twin Flames Universe valóban rosszhiszeműen meg akar-e téveszteni embereket vagy sem és hogy tulajdonképpen egy káros szekta-e vagy sem.
Ugyanakkor nagyon fontos különbséget tenni egy jelenség és annak az interpretációja között. Bármi, ami észlelhető a világban, az objektíve megjelenik valamilyen módon, és aztán bármely észlelő igyekszik azt a jelenséget szavakkal megragadni, leírni, de az már csak ugyanannak a jelenségnek valamilyen értelmezése, interpretációja lesz, és egyáltalán nem biztos, hogy a leírónak teljességében sikerül visszaadnia egy leírással magát az észlelt jelenséget. Igaz ugyan, hogy az ikerláng-jelenségről, mivel nem egy fizikai, kézzel fogható dologról van szó, azt sem tudhatjuk biztosan, hogy egy létező jelenség, vagyis nem tudhatjuk, hogy valóban megnyilvánult-e valaha objektív formában a világukban, vagy csak kitaláció az egész. Ám ha mondjuk feltételezzük, hogy létezik, akkor fontos elkülönítenünk a jelenséget az interpretációitól és tudatosítanunk, hogy az ikerláng-jelenség egy dolog és a Twin Flames Universe cég pedig egy entitás, amelyik valahogyan interpretálja ezt a jelenséget.
A lelkére, szellemére igényes, gondolkodó, tudatosságra törekvő ember számára egy ilyen sorozat talán kevés ahhoz, hogy feladva nyitottságát, elvesse annak még az elvi lehetőségét is, hogy ikerlángok léteznek, és még ha valaki esetleg rosszra is használja a róluk alkotott interpretációját, attól még nem biztos, hogy veszélyesek és károsak lennének.
Írta: Pintér Blanka – Kristályfény Elysium mentor