„Drága Csillagnővéreim és Csillaghúgaim!
2025 a NŐI SZENTSÉG FELEMELKEDÉSÉNEK az éve is, az Istennő, az Istenanya gondviselő, ölelő szeretetének megnyilvánulása.
Egyre több olyan CSILLAGGYERMEK érkezik a Földre, akik már nem az atlantiszi karmát működtetik, akik már az ÚJ KORSZAK tudatmezőjének fénykódjait hordozzák magukban. Sokszor az ő szüleik is már spirituálisan nyitottak, vagy épp a gyerekek ébresztik bennük a spirituális tudatosságot.
Ahhoz, hogy az új tudatosságú babák minél többen érkezhessenek, fontos, hogy a női méh kollektív tudata tisztuljon, és ez egyéni szinten érhető el, ami azt jelenti, hogy minél több nő munkálkodik egyéni méh-tudatának, a méhének az energetikai tisztításán, annál inkább tud emelkedni a kollektív méh energiatér. A méh őrzi a női lélek karmikus lenyomatait, a magzatvesztéseket, az erőszakot, a megszületett gyermekek elvesztését, mint a méh fájdalmát. A méh rezgései kölcsönhatásban vannak Gaia Földanya, mint Anya, a női minőség (egyik arca) méh frekvenciáival.
A kollektív nőiség szentsége gyógyul és emelkedik, amikor a nő egyéni szinten lélekmunkálkodik nőiségének sérülésein. A nő egységének meghatározó részét képezi a méhével való kapcsolata – még ha már el is távolították – energetikai értelemben a nőiségnek része.
Minél tisztább (gyógyultabb) a nőnek a lelke, a méhe, minél inkább talál vissza a nő önmaga szakrális szentségéhez, annál inkább tudja fogadni az új tudatosság csillaggyermekeinek az energiáját.
Az új korszak gyermekeinek új tudatosságú edukációs környezetre van szükségük, és ez már most is látható, hogy a jelenlegi edukációs környezet nem kompatibilis az új generációval. Ők más lélekkódokat működtetnek. Nem azért tűnnek kezelhetetlennek, mert azok lennének, hanem mert tükröt tartanak a régi energiákra, melyeknek bomlani szükséges. Megfelelő edukációs környezetben kinyílnak, tehetségük virágzik és gyümölcsöt hoz.
Ugyanakkor meghatározó, hogy mit látnak a felnőttektől, ezért fontos, hogy a felnőttek is tágítsák tudatosságukat spirituálisan. Az egyén energiáját érzékelik a gyermekek, mert ők a szívükkel látnak. Érzik a feszültséget, még ha a felnőtt nem is mondja, érzékelik a látható mögötti láthatatlan energiákat, a lenyomatokat, az aura mezőt, a lelket, a frekvenciákat. Energetikailag nagyon érzékenyek. Másképpen dolgozzák fel az információt. Tekinthető ez egyfajta evolúciónak is.
Mivel a Föld jelentős része atlantiszi karmakörben van, ezért újra és újra futja az emberiség a fejlődéssel való visszaélés köreit.
Hiába fejlődik az élet, a technológia, erkölcsileg, morálisan az emberiség nem fejlődik. A gyermekek erre tartanak tükröt.
Még a spiritualitásban is benne van ez: értjük ezalatt azt, hogy amikor valaki érzékenyebbé válik az energiákra, a lélek fátylon túli érzékelésére, az nem azt jelenti, hogy joga van, a másik energiamezőjében kéretlenül vájkálni. Vagy éppen megítélni a másikat előző életbeli tapasztalatok miatt. Még mindig nagy az ítélkezés a spirituális körökben is, és még folyamatban van, hogy SZÍVVEL ÉRTSÉK a felnőttek is, hogy a fény és az árnyék egy, a Minden. A szív tudatosság úgy érhető el, ha az árnyék megtapasztalásának fájdalmai át tudnak lényegülni, és belátásra kerül, hogy az is szükséges a fény újjászületéséhez. Aki tapasztalta a lentet, ő tud szabadon választani, hogy a jelenben mit képvisel, minek ad energiát, mert már a lelke ismeri a választásának következményeit. Ez a karmikus tanulási folyamat, így ér körbe a lélek karmikus fejlődése. A karma nem büntetés, hanem az egyén választásainak ok-okozati következménye.
Az egyének ébredése hozza el a kollektív ébredést. Az egyének Krisztus-tudatosságba lépése horgonyozza le a kollektívban a Krisztus-tudatosság hálóját. A csillaggyermekek kis fénymunkások, akik segítik (a maguk eszközeivel) a felnőtt környezetet a paradigmaváltásban.
Kristályfény Elysium AURORA edukációs környezetet azért hoztuk létre, mint mester esszenciák, hogy segíthessük a gyermekek spirituális hangolását, hogy energetikailag legyen olyan környezet, ahol ébrednek bennük a lélekkódok, ahol biztonságosan emlékezhetnek a lélek-otthonukra. Akiket ezzell megbíztunk, Kristályfény Elysium papnői, ők maguk is vagy édesanyák, vagy gyermekekkel dolgoznak munkájuk során, hiszen erre a feladatra lettek behangolva. AURORA egy csillaggyermek lélektér, magasabb dimenzióból szövődik át, és mellette létrehoztuk, mi felemelkedett mesterek a MAG-ŐRZŐ teret a szülőknek, mert szeretnék Nektek minden magasabb dimenzionális segítséget megadni, és az ehhez kapcsolódó tudást átadni, mert Ti is felnőttként ugyanúgy a felemelkedés fénymunkásai vagytok, mint a gyermekek.
Veletek vagyunk, szeretünk Benneteket,
Lady Nada Fénymesternő – Csillagtestvéretek”
Közvetítette: Kristályfény33